Cikkek (68 Oldal)
Nagy-Britanniában letartóztattak egy nőt, akinél 5 milliárd font értékű Bitcoint találtak
Az Egyesült Királyságban őrizetbe vették a 45 éves Qian Zhimin-t (más néven Yadi Zhang) egy több milliárd fontos Bitcoin-csalásban való részvétele miatt. A hatóságoknál 5 milliárd font értékű kriptovalutát foglaltak le tőle.
14:34 Október 4, 2025
Események 907 1 хвилина
Ukrajnából származtak azok a tinédzserek, akik Lengyelországban „meglincseltek” egy ukrán férfit – rendőrség
Ukrajnából származott az a kamaszcsoport, akik Wrocławban megvertek egy 23 éves ukrán férfit, leborotválták a fejét és náci szimbólumokat festettek az arcára, nyilatkozta Wojciech Jabłonski, a wrocławi rendőrség szóvivője a TVN24-nek.
14:14 Október 4, 2025
Események 1029 1 хвилина
Kárpátalján bíróság elé állítanak két férfit, akik illegálisan sajátítottak ki földet a Drahobrat üdülőövezetében
Vádemelési javaslattal bíróság elé került egy 46 éves kárpátaljai férfi és 49 éves társa, akiket azzal vádolnak, hogy törvénytelen módon próbáltak megszerezni rekreációs célú földterületet a Drahobrat üdülőövezetben – közölte a megyei rendőrség.
13:27 Október 4, 2025
Események 1229 1 хвилина
Észak-Norvégiában keresik a kiképzésről vissza nem tért katonák csoportját
Csütörtökön keresőakció indult Finnmark észak-norvég régiójában, miután tíz katona nem tért vissza időben a kiképzésről, számolt be a Jevropejszka Pravda a VG-re hivatkozva.
13:09 Október 4, 2025
Események 1124 1 хвилина
Szükségállapotot hirdettek Bulgáriában: iszonyatos ítéletidő csapott le a népszerű üdülőhelyre
Több ember is életét vesztette Bulgária délkeleti részén, Elenite városában, amikor a heves esőzés következtében hatalmas áradás lepte be a települést.
12:33 Október 4, 2025
Események 782 1 хвилина
Dnyipropetrovszk megyében halálra verték 4 éves fiukat a szülők
Dnyipropetrovszk megyében bíróság elé állítják azt a házaspárt, akik fémcsővel négy napon át bántalmazták 4 éves gyermeküket, aki végül belehalt sérüléseibe – közölte a megyei ügyészség.
12:12 Október 4, 2025
Események 749 1 хвилина
Kihajózott a francia hatóságok által feltartóztatott orosz olajszállító tanker
Újra kihajózott pénteken a francia vizekről az orosz árnyékflottának az az olajszállító tankere, amelyet a francia hatóságok hat nappal ezelőtt feltartóztattak a breton partoknál, és „tengeri bűncselekmények” miatt eljárást indítottak ellene – írj...
11:50 Október 4, 2025
Események 947 1 хвилина
Újabb határsértőket vettek őrizetbe megyénkben
A munkácsi határőregység járőrei 50 méterre az államhatártól feltartóztattak két határsértőt. Mint kiderült, a Zaporizzsja megyéből származó férfiak Romániába próbáltak átjutni a hivatalos átkelőhelyek megkerülésével.
11:08 Október 4, 2025
Események 760 1 хвилина
Egy finn bíróság elutasította a balti-tengeri kábelek elszakításával vádolt hajó legénysége elleni keresetet
Egy finn kerületi bíróság pénteken elutasította a balti-tengeri kábelek elszakításával vádolt hajó legénysége elleni eljárás lefolytatását arra hivatkozva, hogy az ügyben nem alkalmazható a finn büntetőjog – közölte az MTI.
10:09 Október 4, 2025
Események 825 1 хвилина
Drónrajt észleltek egy belga katonai bázis felett, nem messze a német határtól
Pénteken 15 gyanús drón berepülését észlelték a belga–német határon fekvő Elsenborn közelében található belga katonai bázis felett, a belga védelmi minisztérium vizsgálja az esetet – tájékoztatott a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga nap...
09:50 Október 4, 2025
Események 511 1 хвилина
A kormány jóváhagyta csapatok küldését a lengyelországi NATO–Ukrajna központba
Az ukrán katonai állomány a központban a védelmi tervezés és a technológiák alkalmazásának modern megközelítésein fog dolgozni. A Minisztertanács meghatározta az ukrán csapatok Bydgoszczban található JATEC közös NATO–Ukrajna központba küldésének e...
15:06 Október 3, 2025
Politika 976 1 хвилина
Nem biztos, hogy Ukrajna megkapja a Tomahawk rakétákat az Egyesült Államoktól – Reuters
Az Egyesült Államok fontolgatja Kijev katonai támogatásának bővítését, de a tervezett nagy hatótávolságú rakéták leszállítása továbbra is kétséges, a szakértők a korlátozott fegyverkészletekre és a konfliktus újabb eszkalálódásának kockázataira mu...
14:24 Október 3, 2025
Politika 1082 1 хвилина
Az Európai Tanács elnöke: az EU-n a sor, hogy teljesítse Ukrajna csatlakozásával kapcsolatos kötelezettségeit
António Costa, az Európai Tanács elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy az EU teljesítse kötelezettségeit azáltal, hogy utat nyit Ukrajna EU-csatlakozásának.
13:47 Október 3, 2025
Politika 1163 1 хвилина
Az EU új megközelítést készít elő az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban
Ursula von der Leyen szigorúbb korlátozásokat helyezett kilátásba az Oroszországi Föderációval szemben az energia, a pénzügyi szolgáltatások és a kereskedelem területén.
13:23 Október 3, 2025
Politika 933 1 хвилина
Az Európa Tanács platformot hoz létre párbeszéd előmozdítására az emigrációban élő orosz ellenzékiekkel
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes őszi ülésszakán platform létrehozásáról döntött, hogy párbeszéd útján kapcsolja be munkájába az emigrációban élő orosz ellenzéki erők képviselőit, és előmozdítsa az „orosz rezsim” leváltását c...
11:50 Október 3, 2025
Politika 979 1 хвилина
Megvan a következő Ramstein-találkozó időpontja
Az Egyesült Királyság és Németország október 15-én szervezi meg a következő Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG)-találkozót Ramstein-formátumban a NATO központjában – közölte a szövetség sajtószolgálata a The Kyiv Independent szerint.
09:50 Október 3, 2025
Politika 757 1 хвилина
A Legfelső Tanács törvényjavaslatot készít elő a kopejka „sah”-ra való átnevezéséről
A Legfelső Tanács törvényjavaslatot nyújtott be az érme nevének „kopijkáról” „sah”-ra való megváltoztatásáról. A kezdeményezés célja a monetáris terminológia derusszifikációs folyamatának befejezése, olvasható a Legfelső Tanács honlapján.
19:29 Október 2, 2025
Politika 886 1 хвилина
Kijev és Washington ukrán drónok vásárlásáról tárgyalt – Umjerov
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) a Védelmi Minisztériummal közösen látogatást tett az Egyesült Államokban, a felek megvitatták az ukrán drónok tervezett eladását és a biztonsági együttműködést – jelentette ki Rusztem Umjerov, az RNBO ti...
19:07 Október 2, 2025
Politika 898 1 хвилина
Európában az ukrán légtér részleges lezárását vitatják
Az európai légvédelmi rendszerek telepítése Nyugat-Ukrajna fölé, később pedig Kijev fölé is, a Nyugat egyik lehetséges válasza lehet Oroszország provokációira.
18:43 Október 2, 2025
Politika 782 1 хвилина
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) az Oroszországban fogva tartott ukrán újságírók azonnali szabadon bocsátását követeli
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése legalább 26, Oroszország által fogva tartott ukrán újságíró azonnali szabadon bocsátását, szankciók kivetését a bűncselekményekért felelősökkel szemben, valamint fokozott nemzetközi nyomást Oroszországra köve...
18:20 Október 2, 2025
Politika 702 1 хвилина
ISW: Oroszország állományhiánnyal és logisztikai problémákkal küzd a fronton
Oroszország személyi állományhiánnyal és logisztikai gondokkal küzd a fronton – áll az Institute for the Study of War (ISW, Háborús Tanulmányok Intézete) legfrissebb, hétfői jelentésében.
22:00 Szeptember 29, 2025
Közélet 1190 1 хвилина
A kormány minden forgatókönyvre felkészül a fűtési szezonban
Ukrajna aktívan készül a 2025/26-os fűtési szezonra, lakó- és kommunális létesítmények készültségi szintje országosan meghaladja a 95%-ot.
21:41 Szeptember 29, 2025
Közélet 1582 1 хвилина
Történelmi esemény Bilkén – boldoggá avatták Orosz Péter Pál atyát
Szeptember 27-én Bilkén ünnepélyes szertartás során boldoggá avatták Orosz Péter Pál atyát, akit 1953-ban, a sztálini egyházüldözések idején öltek meg. Ezzel ő lett Kárpátalja első boldoggá avatott papja.
21:26 Szeptember 29, 2025
Közélet 1313 1 хвилина
Kiszivárgott néhány részlet Harry és Károly találkozásáról
Harry herceg négy napos látogatáson vett részt az Egyesült Királyságban, ahol találkozott apjával, Károly királlyal, valamint jótékonysági tevékenységeket folytatott, öt évvel azután, hogy visszavonult a brit királyi család magas rangú tagjaként
19:01 Szeptember 29, 2025
Közélet 1232 1 хвилина
Aktuális (2025.09.29) - Népzenei koncerttel méltatták Bercsényi Miklóst az ungvári várban (videó)
Bercsényi Miklósra, Ung vármegye egykori főispánjára, a nagyságos fejedelem, II.Rákóczi Ferenc seregének fővezérére emlékeztek az ungvári várban.
18:11 Szeptember 29, 2025
Közélet 1311 1 хвилина
Inkluzív iroda nyílt az ungvári szolgáltató központban (videó)
A Belügyminisztérium szolgáltató központjait a befogadás elvei szerint szerelik fel, hogy minden állampolgár szabadon hozzáférhessen az állami szolgáltatásokhoz.
17:55 Szeptember 29, 2025
Közélet 1101 1 хвилина
Budapesten koncertezett a Credo fennállásának 30. évfordulója alkalmából (videó)
Budapesten adott nagyszabású jubileumi koncertet a Credo verséneklő együttes fennállásának 30. évfordulója alkalmából.
17:35 Szeptember 29, 2025
Közélet 1128 1 хвилина
Az MI5 exvezetője szerint Nagy-Britannia már háborúban áll Oroszországgal
Eliza Manningham-Buller, az MI5 – brit nemzetbiztonsági ügynökség – egykori vezetője szerint Nagy-Britannia már háborúban áll Oroszországgal, mióta Moszkva kibertámadásokat, szabotázsokat és egyéb ellenséges tevékenységeket szervezett ellenük.
17:08 Szeptember 29, 2025
Közélet 1260 1 хвилина
Macimenhely Szinevéren (videó)
Több mint harminc medve él Ukrajna egyetlen medverezervátumában, mely Kárpátalján, a Szinevéri Nemzeti Parkban található.
16:38 Szeptember 29, 2025
Közélet 950 1 хвилина
Közösségépítés a Tiszacsomai Emlékparkban (videó)
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával közösségépítő programokat szervez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a regionális szervezetei számára.
15:50 Szeptember 29, 2025
Közélet 2755 1 хвилина
Az Európai Unió 2040-re 90%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását
Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy 2040-re az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását. A testület közleménye szerint a cél eléréséhez „pragmatikusabb és rugalmasabb megközelítést” kívánn...
20:46 Július 3, 2025
Gazdaság 1245 1 хвилина
A Miniszteri Kabinet tárgyalásokat folytat a 2026-os finanszírozásról – Smihal
A Miniszteri Kabinet tisztában van azzal, hogyan fogja Ukrajna 2025-ben fedezni a költségvetési hiányt. Már megkezdődtek az egyeztetések a 2026-os év finanszírozásáról is – mondta el Denisz Smihal a kormányülésen.
19:30 Július 3, 2025
Gazdaság 1795 1 хвилина
A kormány 540 millió hrivnyát különített el lakásfelújításokra
A forrásokat mintegy 200, az oroszok által megrongált lakóépület javítására fordítják. A Minisztertanács 540 millió hrivnyát különített el mintegy 200 lakóépület felújítására, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök július 2-án.
15:50 Július 3, 2025
Gazdaság 1587 1 хвилина
Németország 500 nagy hatótávolságú drón gyártását finanszírozza Ukrajna számára – sajtóhírek
A német kormány képviselői aláírták az első szerződést nagy hatótávolságú fegyverzetek finanszírozásáról Ukrajnának – számolt be a Welt. A megállapodás több mint 500 Antonov–196 Ljutij típusú kamikaze drón gyártását célozza, amelyek akár 1200 kilo...
11:11 Július 3, 2025
Gazdaság 1978 1 хвилина
A háború kezdete óta nem sínylődött még így az orosz ipar
Júniusban az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke 2022 márciusa óta a legalacsonyabb szintre zuhant.
23:32 Július 2, 2025
Gazdaság 1585 1 хвилина
Ukrajnában az online kereskedőkre 5 százalékos adót vetnek ki az IMF-fel kötött memorandumnak megfelelően
Az ukrán kormány egy, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött memorandumban megerősítette a digitális platformok tevékenységének szabályozására vonatkozó terveit, a kormány törvénytervezete 5 %-os adót vet ki az online kereskedőkre.
22:18 Július 2, 2025
Gazdaság 2008 1 хвилина
Közel 14 ezer vállalkozó részesült kedvezményes hitelben
A vállalkozók közel 14 ezer kedvezményes hitelt vettek fel 44,3 milliárd hrivnya értékben az év első felében a „Megfizethető hitelek 5-7-9%” állami program keretében.
12:22 Július 2, 2025
Gazdaság 1955 1 хвилина
Az IMF igazgatótanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt 0,5 milliárd dolláros támogatást
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta a kibővített hitelkeret nyolcadik felülvizsgálatát, és jóváhagyta félmilliárd dolláros részlet elosztását.
10:11 Július 2, 2025
Gazdaság 1381 1 хвилина
Az IMF frissítette a negatív forgatókönyvet az ukrajnai háborúra vonatkozóan, a tárgyalások kudarca után
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői frissítették az Ukrajna számára várható negatív forgatókönyvet egy intenzívebb háború esetére.
22:00 Július 1, 2025
Gazdaság 2187 1 хвилина
Az IMF-fel kötött memorandum meghatározta a közüzemi díjak további emelésének feltételeit
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetésének küldött szándéknyilatkozatban az ukrán hatóságok ismét bejelentették a lakhatási és közműszolgáltatások tarifáinak további emelését, erre azonban csak a háború befejezése után kerül sor.
20:54 Július 1, 2025
Gazdaság 1747 1 хвилина
2025-től elektronikus rendszer váltja fel a vonalbírókat a teniszpályákon
2025-től a férfi ATP versenyeken a megszokott vonalbírókat már egy úgynevezett Electronic Line Calling Live nevű technológia váltja majd, amely a labdarúgásban már régóta alkalmazott gólvonal-technológia teniszpályákra készített változata.
23:04 Április 30, 2023
Sport 10541 1 хвилина
Formula–1: Pérez nyert Bakuban és csökkentette hátrányát
A szombati sprintfutamon is diadalmaskodó Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma–1-es Azeri Nagydíjat, ezzel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapatt...
20:50 Április 30, 2023
Sport 5637 1 хвилина
Engedélyezi a Nemzetközi Dzsúdószövetség az orosz sportolók részvételét a versenyein
A Nemzetközi Dzsúdószövetség (IJF) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges sportolóként vehetnek részt az IJF versenyein – közölte az IJF szombaton sajtóközleményben.
10:50 Április 30, 2023
Sport 4974 1 хвилина
Strong Race – jótékonysági akadályfutást szerveznek Ungváron (videó)
Április 30-án egy több mint 7 kilométeres akadályfutásra hívják az érdeklődőket a Strong Race szervezői Ungváron.
15:52 Április 29, 2023
Sport 3414 1 хвилина
Átadták a budapesti atlétikai vb versenypályáját
Elkészült a budapesti atlétikai világbajnokságnak otthont adó új stadion versenypályája. A Nemzeti Atlétikai Központban kialakított pályafelület aszimmetrikus, ennek köszönhetően a nézők mind a futó-, mind az ugró számoknál közelebbről követhetik ...
22:15 Április 27, 2023
Sport 5359 1 хвилина
Vladiszlav Sovkovij ukrán pókerjátékos 300 000 dollárt nyert Floridában
Florida leghíresebb kaszinója, a Seminole Hard Rock rangos versenysorozatnak ad otthont a WPT-vel együttműködve. Mint kiderült, az amerikaiak mellett ukrán játékosok is sikeresen szerepelnek az eseményen.
13:14 Április 27, 2023
Sport 3462 1 хвилина
Durva kibertámadás veszélyezteti az olimpiát
Akár többmilliárd kibertámadás is érheti a jövő évi párizsi olimpiát, ez nyolcszor-tízszer több, mint ahánnyal a 2021-es tokiói játékok szervezőinek szembe kellett nézniük - vélekedett Bruno Marie-Rose, a 2024-es olimpia technológiai igazgatója.
22:01 Április 26, 2023
Sport 2354 1 хвилина
Madárral ütközött és kigyulladt az Arsenal női futballcsapatának repülőgépe
A felszállás előtt egy madár belerepült az egyik hajtóműbe, aminek következtében az kigyulladt.
14:27 Április 26, 2023
Sport 3484 1 хвилина
Befejeződött a regionális kézilabda bajnokság a „GENIUS” JA szervezésében (videó)
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve a Magyar Kézilabda Szövetség, valamint a magyar kormány támogatásával Kárpátalja szert...
19:45 Április 24, 2023
Sport 4302 1 хвилина
Ungváron közel 150-en vettek részt a megyei úszóbajnokságon (videó)
A háború okozta hosszú kényszerszünetet követően Kárpátalján újra megrendezték a megyei úszóbajnokságot.
16:50 Április 24, 2023
Sport 4846 1 хвилина
A buchenwaldi náci: Ilse Koch
A koncentrációs táborokban szinte felfoghatatlan kegyetlenségek zajlottak. Az őrök a náci propaganda befolyásától és a hatalomtól megrészegülve gyakran a legszadistább módszerekkel kínozták a rabokat. Ilse Kochot az egyik legkegyetlenebb náci para...
21:20 Március 19, 2020
Történelem 13435 1 хвилина
A „Vaslady”
Margaret Thatcher (1925-2013) a "Vaslady", ahogyan kemény külpolitikája miatt hívták, 1979 és 1990 közt, a hidegháború utolsó évtizedében volt az Egyesült Királyság konzervatív miniszterelnöke. Többek közt egy jelentős gazdasági program, Nagy-Brit...
10:04 Március 17, 2020
Történelem 9138 1 хвилина
Rákócziak földjén – a Rákócziakról: Rákóczi Zsigmond, a vagyonszerző
A Rákóczi nemzetség képviselői széles látókörű, nagy műveltségű emberek voltak évszázadokon keresztül. Vallásos életük során nemcsak támogatták a tudományokat, a művészeteket, az irodalmat, de gyakorolták a hadművészetet is. A Rákócziak első jeles...
14:27 Március 15, 2020
Történelem 8167 1 хвилина
Középkori temető került elő a viharok után
A Skócia partjaitól északra fekvő Orkney-szigeteken erős viharok tomboltak az elmúlt időszakban.
21:39 Március 13, 2020
Történelem 6275 1 хвилина
Jeanne d'Arc-Szent Johanna nőpápa legendája
Szent Johanna, egy 1412 -ben született francia parasztlány volt, aki a franciák és angolok közt 1337 és 1453 közt zajló százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát.
18:00 Március 11, 2020
Történelem 13520 1 хвилина
Adalékok vidékünk történetéhez a magyar honfoglalástól az államalapításig (895 – 1000)
Népünk történetének kezdete homályba vész. Egyes kutatók szerint az Urál hegység lábánál vagy annál is keletebbre letelepedett finnugor népek kötelékéből váltunk ki. Más tudósok úgy vélik, hogy az eurázsiai sztyeppeken élő török népekből kovácsoló...
15:33 Március 8, 2020
Történelem 12182 1 хвилина
Marilyn Monroe titokzatos halála
Marilyn Monroe máig nem tisztázott körülmények között történt halála.
22:06 Március 3, 2020
Történelem 12227 1 хвилина
A kommunista, aki a kohók közé esett
Évtizedek óta tartja magát a pletyka, hogy 1973. szeptember 15-én direkt lökték a mélybe a miskolci acélműben Vályi Pétert, a minisztertanács elnökhelyettesét.
16:05 Március 3, 2020
Történelem 10968 1 хвилина
Régészeti leletek kerültek elő a magyarországi Türje templomában
Régészeti leletek kerültek elő a Zala megyei Türjén, az Árpád-kori templom felújítását megelőző régészeti ásatások során, többek között egy középkori sírkamra, amelyben nők, papok és egy gyerek földi maradványai feküdtek – íjra a hirado.hu.
23:06 Március 1, 2020
Történelem 11089 1 хвилина
Mata Hari, minden idők legnagyobb kéme
1917. október 15-én végezték ki minden idők leghíresebb (ha nem is legsikeresebb) „kémnőjét", Mata Harit.
10:20 Február 28, 2020
Történelem 5465 1 хвилина
Kárpátalja
Hagyomány és közösség: Márton-napi családi délutánt tartottak a beregszászi Frangepán-óvodában
19:05 November 11, 2025
A KMKSZ tiltakozik a beregszászi egyetemisták újabb meghurcolása ellen (videó)
16:12 November 11, 2025
Kommentár nélkül (2025.11.11) XXXI. „Arany ősz” kórus- és néptánctalálkozó Técsőn (videó)
15:55 November 11, 2025
Szokatlan szabadtéri kiállítás az ungvári várban (videó)
15:40 November 11, 2025
Baba- mama klub a Beregszászi Járási Málta Szeretetszolgálatnál (videó)
15:32 November 11, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
A kormány feloszlatta az Enerhoatom korrupcióba süllyedt felügyelőbizottságát, és sürgős átvilágítást rendelt el
21:40 November 11, 2025
Októberre csökkent az éves infláció Ukrajnában
21:28 November 11, 2025
Az Ukrzaliznicja első alkalommal vásárol emeletes személyszállító kocsikat
20:50 November 11, 2025
Csernisovot újabb korrupciós ügyben gyanúsította meg a NABU
20:40 November 11, 2025
2023 óta idén szeptemberben kapott a legtöbb ukrán ideiglenes védelmet az EU-ban
19:21 November 11, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Umjerov kijelentette, hogy találkozott Mindiccsel, de annak nem sikerült őt korrumpálnia
22:44 November 11, 2025
Híradó (2025.11.11) Esti hírek (videó)
22:05 November 11, 2025
Tizenegy éves kislány hozta váratlan helyzetbe Vlagyimir Putyint
21:51 November 11, 2025
Orvosához indult, de Horvátországban kötött ki egy idős francia férfi
21:08 November 11, 2025
Halálos repülőbaleset: lezuhant egy török katonai gép Azerbajdzsán és Georgia határán
20:30 November 11, 2025
Több hír a világból